Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

hosszabb idézetek 2. (:

 nagyon szereteem ezekeet.<3

 

  Fashion-girl-heels-shoes-favim.com-502334_large

“Azt mondtam magamnak, hogy mostantól erős leszek, annak ellenére, hogy egyes egyedül vagyok és sírok. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól boldog leszek és nem aggódok, annak ellenére, hogy akit szerettem, elvette minden boldogságom. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól senki miatt nem esek megint pofára, annak ellenére, hogy titokban most is szeretek valakit. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól megpróbálok túllépni azon a valakin, annak ellenére, hogy most is sírok, miközben gépelem mindezt és arról a valakiről álmodozom. Nehéz azt tetetni, hogy boldog vagy, nehéz nem próbálkozni, és nem szeretni azt a valakit. Nehéz továbblépni, mikor úgy érzed, egyes egyedül vagy.”

 

558854_461213000565881_1597104350_n_large

Folyamatosan eltöprengek ,hogy van-e értelme. Csak gondolkodok,mást nem teszek,de az a baj mindig oda jutok,hogy szeretem. Miért? Bárcsak tudnám... Eddig jobban akartalak szeretni,mint most. Most nem akarlak,nem csak azért,mert nem érdemled meg,hanem mert belepusztulok,hogy nem tudok másra nézni. Hiába nézek rá akárkire,nem látok benne semmit,nem érzem,hogy megkéne szereznem,hogy kell. De ha Rád nézek,akkor meglátom a mindent. Annyira nem érdemled meg pedig...annyira,de annyira megkéne,hogy vesselek. De közben meg annyira imádlak,megőrülök érted. Még ha megcsalsz is megbocsájtom,mert olyan hülye vagyok,hogy nem tudok nélküled élni. De ha tudnék se akarnék...mert mindenhogy szeretlek,bármit teszel,bármit mondasz, mindenképp oda vagyok érted.

 

 2454053_picmonkey_collage_large

 "Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod."

 

 

 

308347_256589477726827_226059394113169_819225_59748011_n.jpg

 

 

" Felemelsz, aztán a földhöz vágsz, sohasem vagyok biztos az érzéseidben. Én őszintén megnyíltam előtted, de nem tudom miért! Magadhoz engedtél, de hiába: néha a szemeid oly üresek, hogy belül megfagyok tőle.. és sohasem mondod ki igazán, ami a fejedben jár. Olyan érzés ez, mintha törött üvegen járnék: tudni akarok mindent, de nincs elég bátorságom megkérdezni. "

 

301896_291344254268830_228143520588904_654969_1565707851_n.jpg

 

 

 Egyszer a filozófiaprofesszor az óráján elmesélt egy viccet, a diákjai felnevettek. Pár perc múlva, a professzor újra elmondta a viccet, ekkor már csak páran mosolyogtak rajta. Az óra vége előtt újra elmesélte a sokadszor hallott viccet, amin már senki sem nevetett. A professzor mosolygott, s így szólt: ‘Mint láthattuk, az emberek többsége nem tud nevetni ugyanazon a viccen kétszer; de vajon akkor hogy képesek egy dolog miatt újra és újra sírni?'

 

406451_348937421802255_280026728693325_1273561_2050896907_n.jpg

 

Olyan voltam neked, mint egy rossz helyen tett nagy eskü. Újra és újra vissza akartam térni hozzád, pedig megannyi fájdalmat okoztál. Nem is tudom, hogyan kellene ezt elmondanom, mert egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat. Kerestelek mindenütt, ahol csak jártam, mindenben téged szerettelek volna látni, és sokszor láttalak is. Te az én sötét életembe behatoló, könnyemből felhőt formáló örömöm voltál. A leghatalmasabb szerelemmel szerettelek. De immár nem remeg tovább a szívem. Most már csillapodik és hagyd, hagy múljon el ez is. Az idők végéig sorsom leszel te, akkor is, ha ezer másik szerelem is jön helyette.

 

427444_297261107048145_459030395_n_large

 Nem az a fontos hogy hányan lájkolják a bejegyzésedet,hányan hazudják hogy jó a hajad mikor reggel időd se volt kivasalni.Nem számít hányan írják ki az üzenőfaladra hogy szeretnek.Hányan jelölnek testvérnek.És szintén nem fontos hogy hányan böknek meg.Ha tudod hogy hazudnak nem tudnak jól esni ezek a dolgok.Én nem fogom kiírni az üzenőfaladra hogy szeretlek ha egyszer ez nem így van.Nem fogom azt mondani hogy jól áll ez a nadrág ha egyszer nem.Ez van.Fogadd el.Lehetek a barátod de azt érdemeld ki.. :)

 

 

3f715d1f002551704e9dd897_large

 

 

 Utálom a hangod, utálom a szemed utálom , ha mosolyogsz . Utálom , ha mással vagy, utálom az öltözködésed, utálom a viselkedésed. Utálom az álmokat amik éjszaka gyötörnek. Utálom , ha igazad van. Utálom, ha nem szólsz hozzám. Utálom, hogy vagy. De mégjobban , hogy nem velem.

 

 

432192_331401900229405_248784938491102_869987_1025110351_n.jpg

Néztem a nőt, aki addig voltam, és láttam, hogy gyenge, bár próbálja azt a látszatot kelteni, hogy erős. Mindentől fél, de elhiteti magával, hogy ez nem félelem, hanem annak az embernek a bölcsessége, aki ismeri a valóságot. Befalazza az ablakokat, nehogy besüssön a nap a szobájába. Láttam, ahogy a másik a szoba sarkában ül: gyenge volt, fáradt és kiábrándult. Uralma alá hajtotta és rabszolgaságban tartotta azt, aminek mindig szabadon kéne szárnyalnia: az érzelmeit.

 

 

403978_355022147875383_226834724027460_1064667_905260920_n.jpg

 

Megfogtam a kezét, és ahogy megszorítottam, görcsös sóhaj szakadt fel a melléből, és már azt hittem, mindjárt sírva fakad, de visszanyelte a könnyeket, amik az előbb már ott remegtek a szemében. És ez megijesztett. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig kapaszkodott belém, mintha én lennék az utolsó reménye ezen a világon. Annyira nagyon férfira vallott ez az ölelés. Egy nő sírva fakadt volna, de legalábbis minden felszakad belőle, kibeszéli magát. Egy férfi eddig jutott el, nem tovább, ennyit tudott felfedni a fájdalmából.

 

 

 

 

 

406384_266545070079634_205798902820918_678802_174953328_n.jpg

 

A kudarcok hozzátartoznak mindenki életéhez. Rossz emlék? Fájdalom? És akkor mi van?! Hagyjuk abba, szálljunk ki, dobjuk be a törölközőt? Hát nem! Ha úgy érzed, hogy kész, nem bírod már, a szíved megszakad, akkor is harcolnod kell - méghozzá a legnagyobb lángon, épp azért hogy érezd: életben vagy. Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad, és jegyezd meg: az igazán nagy ember sosem próbál menekülni a múltjától, bármilyen sötét is volt az.. hiszen tudja: idővel a vereségeiből így válhat majd diadal.

 

402456_266551626745645_205798902820918_678814_401846058_n.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyakran érzem úgy, hogy rajtam kívül minden ember tudja, hogy mit akar elérni, és mindenki tisztában van azzal, hogy mire vár - legyen az a következő busz, vagy csak hogy megszáradjon a körömlakkja. Ez a nagy különbség köztem és az emberek többsége között: hogy nekem még csak ötletem sincs, mire várok. Talán a holnapot várom, talán a tegnap után vágyakozom. Talán Rád várok, talán nem. Talán, talán. Ez a rövid szó, ez a pár betű.. azt hiszem, ebbe fogok beleőrülni

 

 

306235_254292471327149_125412277548503_548215_10351775_n.jpg

 

Ahogy egyre inkább megismersz valakit, minden külső tulajdonsága apránként elhalványul. Már nem számít, milyen színű a haja, vagy hogy milyen magas - idővel sokkal inkább a lelkét figyeled, nem a külsejét. Ezért mondják azt, hogy igazán a másik ember belsőjébe szeretünk bele; a külseje után persze vágyakozhatunk, tetszhet nagyon a szeme vagy az izmos hasa, de ezeket csak a szemeddel szereted, nem a szíveddel! Mikor úgy igazán megismersz és megszeretsz valakit, minden külső hiányossága vagy hibája eltűnik. Ez a szeretet lényege - a tökéletlenségek mögött meglátni valakiben a szépséget.

 

 

 

 

szomi.jpg

 

 

Valami hiányzik.. Talán az hogy valaki vagy valami feldobja a szürke sötétnek tűnő napjaimat. Talán az hogy legyen kivel lennem,csak hogy érezzem nem vagyok egyedül.Talán az hogy foglalkozzanak velem. Talán az hogy valakivel ki tudjam tombolni a szüntelen fájdalom diadalait, vagy éppen  a boldogság örömsugarát. Hiányzik!! ..de valyon mi? Talán az hogy szeressenek..

 

386472_331345990212441_264040256943015_1510587_1164622527_n.jpg

'Hű barát az idő: felnyitja a szemeket, meghozza a tisztánlátást; tetté érleli a szándékot, alkotássá emeli a gondolatot; lecsöndesíti a szenvedélyeket, elhamvasztja az indulatokat: a vadat megszelídíti, a mimózát fölbátorítja; szétzúzza a lélek kőképződményeit, lekapargatja a szív mészkőlerakásait - aki látni s hallani tud, megérti üzenetét. Ezt úgy nevezem: változás, a mindenkit fölemelő, előrelendítő erő.' /netti-idezet.blogspot.hu/

 

Tumblr_mapdm7pynu1rg1dezo1_500_large

Sok embert szeretek , de nem az összeset . . Sok mindent megbocsájtok , de nem mindent . . Gyorsan felejtek , de nem mindig . . Akit szeretek , az tud róla! Akivel nem akarok semmi közöset , az megérzi azt . . Az igaz barátokért átmegyek a poklon is , és a többieknek pedig megmutatom hol is van az . .

 

 

561849_200492623417913_1690030700_n_large

 

“Minden ember hibázhat és hibázik is. Hibáink következtében vesztjük el biztosnak tűnő munkahelyünket, hűséges barátainkat, mindig mellettünk álló családtagjainkat és odaadó szerelmünket. Ha megbántanak minket, s csalódunk, épp úgy toljuk el magunktól azt, aki fájdalmat okozott, mint ahogy minket tolnak el maguktól azok, akiktől elvettük a boldogságot. Az ember ösztönösen fél az újabb csalódástól, s nem látja be azt, hogy míg attól tart, hogy újra csalódik, mennyi lehetséges boldog percet dob el, mikor nem ad új esélyt. De helyes-e az az út, amelyen a megkeseredettség miatt nem adunk új esélyt a boldogságnak?! Igen, mindig kell adnunk magunknak, másoknak és egymásnak egy újabb esélyt, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc, amikor már késő lesz és csak annyit tudunk majd mondani „Pedig kettőnknek járt volna még egy esély!”

 

 

127860076890339145_z2ef2egi_f_large

“Elkezdett idegesíteni, hogy idegesít ha nem vagy itt… Mert ez biztos jele annak, hogy ez már nem csak kémia részemről. Menj el, nem akarlak többé látni! Ne mosolyogj rám, ne légy vicces, aranyos, kedves, okos, vonzó… nem akarom ezt. Nem tudom mikor fúrtál magadnak helyet belém, biztos csak egy pillanatra fordítottam el a fejem,  vagy csukott szemmel kortyoltam egyet az italomba… nem tudom. Csak azt, hogy nem tetszik. Mert úgy vagy velem, hogy nem vagy velem. És azt hiszem nem is akarsz. Csak szikrákat kapok el belőlünk és azt is csak ritkán, csak diszkréten. A legszomorúbb, hogy tudom, azt sem értenéd meg amit most hablatyolok itt, szóval egyszer szeretném megfürdetni, átöltöztetni, beparfümözni a mondandóm és a kezedbe nyomni. Egyszer, majd, talán, de csak hogy kitehesd a polcra és néha elmosolyodj rajta. Másra úgysem lenne jó neked. Legalábbis most ezt hiszem. Aztán amilyen kiszámíthatatlan vagy, lehet hogy holnap jössz, játszol és mindent viszel. Addig is próbálom nem túlzottan beleélni magam és realizálni, hogy mennyire nem illünk össze. Épp emiatt szeretem elhinni, hogy veled sem bírnám sokáig. Így nem zakatolsz annyit a fejemben. Ha pedig jössz holnap, hozz magaddal valamit, amit itt hagyhatsz, hogy tudjam: vissza akarsz még jönni!” 

 

525467_428076090585860_491699744_n_large

 

 

Itt mindenki utálja az emosokat és a melegeket és senkinek nincsen annyi önbizalma, hogy egy a megszokottól vagy divatostól eltérő ruhában jelenjen meg, mert fél, hogy mit gondolnak róla. Itt mindenki gyűlöl mindent és senkit sem érdekel, hogy szépen beszéljen, hogy kedves legyen másokkal, és hogy emberszámba vegyen mindenkit. Itt senki nem próbálja megkeresni a történések valódi okát, és mindenki azt csinálja a mit mások mondanak. Olyan emberek, akik szintén azt csinálják, amit mások mondanak. Mindenkit beskatulyáznak és mindenkinek kötelezettségei vannak. Itt senki sem él...


 

 http://macilaaany.wordpress.com/